Szűzanya a földgömbbel
 

Mester Margit Mária

1906. december 10-én született Tamásiban, keresztény családban. A polgári iskolát a Sacré Coeur-ben végzi, majd nyelvmesteri tanulmányokat folytat, és az érettségit a Sophianumban szerzi meg. 1927. április 12-én, egy lelkigyakorlat után végzett életgyónás - amikor is megtapasztalja a lelkében élő Isten jelenlétét - új távlatokat nyit meg számára. A kegyelem által benne és az emberekben élő Szentháromság realitása adja az alapját a nagy összetartozás élményének és az egységtudat, egység utáni vágy kialakulásának lelkében. Jézus imáját ismétli folyton: „Atyám. Legyenek mindnyájan egy!”
Istennel való találkozása végérvényesen megragadja lelkét. Lelkivezetője, Csávossy Elemér jezsuita atya segítségével 1938-ban megalapítja az Unum Társaságot, amit szeptember 15-én Glattfelder Gyula Szeged-Csanádi megyéspüspök jóváhagy. A szerzetesrendek működési engedélyének megvonása előtt (1950) a társaság Szegeden, Kassán, Abonyban és Budapesten működik. Él, imádkozik, dolgozik a szeretet országának megvalósulásáért és az egységért szétszakadt világunkban. Eszményképe Szűz Mária. Az életszentség útján Loyolai Szent Ignác aszkézisét követi. Rendíthetetlen kitartással keresi és vállalja a mennyei Atya akaratát. Ez őszinte Isten- és emberszeretetének bizonyítéka.
Mester Margit Máriát 1951. május 7-én letartóztatják, és 5 év börtönre ítélik, mert illegalitásban tovább vezeti az általa alapított közösség életét. Itt is tovább éli a hősi felebaráti szeretetet. Istenből merített derűjével erőt önt rabtársai lelkébe. 1956. május 7-én szabadul Kalocsán.
Életének hátralévő részét a közösség lelki megerősítésével, a kemény börtönévek lelki kincseinek, tapasztalatainak átadásával, lelkigyakorlatok vezetésével és új tagok képzésével tölti.
Fiatalon, 54 éves korában, 1961. június 17-én tért az Atyai Házba. Földi maradványai a Farkasréti temető 31. parcellájában pihennek. Sírját Mária-szobor díszíti - földgömbbel a kezében - annak jeléül, hogy Margit Mária anya életében, imájában az egész világot szívében hordozta.


Lelki hagyatéka:


Az egység és felebaráti szeretet lelkisége

Mester Margit Mária lelkiségében kézenfekvő, hogy az egység utáni vágy megvalósítása volt a legfontosabb. Az általa alapított társaság, az Unum is erről szólt. Tudjuk azonban, hogy az egység utáni vágy ott van minden jóakaratú ember szívében, de különösen azokban, akik Jézus barátai. Azok számára pedig, akik Istennel egyesültek, ez a vágy, égető szomjúsággá is tud válni. Mester Margit hosszú elmélkedést ír az egységtudatról. „Mi is ez az egységtudat? - teszi fel a kérdést. Az az eleven és szilárd meggyőződés, hogy minden emberrel, mint testvérünkkel, lelki közösségben, szolidaritásban, szent vérrokonságban élünk. Ennek a meggyőződésnek van ugyan természetes alapja is, legmélyebb és legszilárdabb bázisa azonban az evangéliumban van lefektetve. Az egységtudat természetes alapja maga a közös emberi természet, melyet valamennyien birtokolunk. Még az egyfajú állat is - a maga módja szerint - szereti társát. Annál inkább követeli közös emberi természetünk, hogy minden embertársunkban, a legkisebben, sőt még ellenségünkben is, meglássuk és szeressük az embert. Isten a maga hasonlatosságára alkotta az emberi természetet, és ezért még ennek a természetes indítéknak is végső alapja Istenben van, és az Ő szeretetéből indul ki.
   Az előbb idézett elmélkedésének folytatásában megmagyarázza, hogy igazi, erős, egységet csak a hit által tudunk megteremteni. „De ezt az egységtudatot, az egymáshoz tartozásnak ezt a tudatát nem adja meg a pusztán természetes emberszeretet. Ennek csak Krisztus tanítása az éltető forrása. Azért, mint már láttuk, eleven hit nélkül az ember képtelen ennek a felfogásnak magaslatára feljutni, vagy azt akár csak megérteni. A krisztusi egységtudat alapja ugyanis az istenfiúság tényéből fakadó természetfölötti testvériség, a Krisztus titokzatos Testében való lelki közösség és egység valósága, melyet csak az eleven hit képes felfogni és értékelni. Ennek a csalhatatlan hitnek tanúsága szerint mi mindnyájan Isten életét hordjuk magunkban a megszentelő kegyelem birtokában, vagy legalább hivatottak vagyunk arra, hogy ezt az életet magunkban hordjuk. Mily mélyreható lelki vérrokonság! Egy vér, egy élet pezseg lelkünk ereiben! Nem több-e, nem erősebb-e ez az egyesítő lelki kötelék, mint bármi más, ami bennünket szétválaszthatna? Egy testnek vagyunk tagjai, vesszők és sarjak az egy szőlőtőben, Krisztusban. Ennek a tudatnak kell elevenné válni lelkünkben, és nem szabad soha elhalványulnia! Ettől a tudattól, elevenségétől és tettre ösztönző erejétől függ nagyrészt a nagy egység megteremtésének sikere az egész világon. De ezt a tudatot csak az élő krisztusi hit képes nekünk megadni.
   Gyönyörű, pedagógiai tanácsokban gazdag buzdítást ad arról, hogy miként lehet ezt az egységtörekvést önmagunkban és másokban felerősíteni. Javasolja, hogy a szentáldozásban éljük át ezt az egységet, érdeklődnünk kell embertársaink sorsa iránt, és lélekben öleljük őket magunkhoz. Alakítsunk szeretetszövetségeket. „Mindenekelőtt tehát kis szeretetszövetségeket, kis testvéri közösségeket kell teremtenünk minél nagyobb számban, minden hivatalos vagy egyesületi jelleg nélkül, mégpedig azzal a célkitűzéssel, hogy ezeknek tagjai újabb szeretetcsoportokat létesítenek, s így lassanként az egész társadalmat a keresztény szeretet összekötő fonalaival behálózzák, és szellemével átitatják.”
   A felebaráti szeretet hősies tanúja volt Mester Margit, és erre az áldozatos szeretetre nevelte közösségeinek tagjait is. Ebben a szeretetben, ha ott is volt a kemény aszkézis, mindig emberséges és gyengéd maradt: „Az Unumban legyen a szeretet nagy, legyen óriási, legyen döbbenetes, de mindig egyszerű, keresetlen, közvetlen, póz nélküli. Jellemezzen minket a forró Isten-közelség, de ugyanakkor a meleg ember-közelség. Ne szeressünk csak ún. 'természetfölötti szeretettel', aminek csak 'erényszaga' van, hanem legyen a mi szeretetünknek 'életszaga', legyen az emberi. Jézus is ilyen volt, csak Őt kell utánoznunk. Mindenki vessen le – ha hozott magával – mindenféle szent pózt, kenetes beszédet vagy viselkedést. Nem kell ez a szentséghez, és nem tetszik az embereknek… Csak Jézust nézzük és a Szűzanyát. Hogyan viselkedtek ők? És hogyan viselkednének most a mi helyzetünkben?”

A kicsinység és lelki gyermekség, parányi Mária

Mester Margit, Lisieux-i Szent Teréz kis útján haladt előre. Több kijelentésében is megnyilatkozik ez a magatartásmód. „Valamikor nagy szent akartam lenni, most csak kicsi szeretnék lenni. Akkor hibátlan akartam lenni, most hibáimban is boldog vagyok.” (1946. december 13.) Ebből a mondatból is megértjük, hogy a kicsiség szeretete az alázat erényének gyakorlása, ami által a lélek nem takargatja hibáit, gyengeségét, mert tudja, hogy éppen ez által tudja még jobban rábízni magát Istenre. Az alázat pedig megnyit bennünket az igazi szeretetre. „Nem akarok szent lenni, csak nagyon kicsi, és nagyon szeretni. Ha valaki nagyon kicsi, akkor betelik szeretettel.” (1948. aug. 22.).
   A kis út lelkiségének gyakorlására nagy segítséget kapott a parányi Mária tiszteletében. Mester Margit lelkiségében a Boldogságos Szűz Máriának központi helye van. Nem egyfajta Mária-tiszteletet javasol csupán, hanem Máriában akar élni. Erről az életről és a Grignon Szent Lajos-féle Mária-tiszteletről, valamint a parányi Mária szerepéről hosszabb, több oldalas elmélkedéseket ír. Naplójában azonban rövidebb és tömörebb megállapításokat is olvashatunk. „Az én utam a Szűzanya! Csak ezen az úton tudok járni, csak itt várnak rám az Isten kegyelmei (megtapasztaltam elégszer)! Ő jelenti számomra a mindent odaadást és a mindent megtalálást. A teljes kiüresedést és érdeknélküliséget s a Jézussal való egyesülés minden lehetőségét. Nem a saját szememmel és nem a saját szívemmel! Az Ő szemével nézni, és az Ő szívével érezni. Nem azért, mert hozzám közel áll valaki, mert engem szeret, vagy én szeretem. Nem, hanem az ő anyai szemével, kezével, szívével fordulni az emberek felé. Az Ő szeretete áradjon belőlem mindenkire, akit a Gondviselés az utamba hoz.” (1958. június 9-12.)
   Az 1958 októberében Makkosmárián tartott lelkigyakorlatán aláhúzza a parányi Mária szerepét is. „A Szűzanya helye az én lelki életemben és az Unum lelkiségében nem más, mint az a hely, melyet maga Isten biztosított a számára a jelen kegyelmi rendben. (…) Magamra nézve így mondhatnám: nem az a hivatásom, hogy parányi Mária legyek, de mint parányi Mária tudom legjobban betölteni a hivatásomat.” A parányi Mária tehát segíti őt abban, hogy az alázatosság kis útján megmaradva át tudja adni magát Isten és a felebarátok szeretetének.

A lelkek üdvözítésére irányuló vágy és a lelki anyaság

Minden szentben ott van a mélységes vágy, hogy lelkeket mentsen meg, és vezessen el Krisztushoz. Margit anya életében ez a vágy különösen nagy erővel jelentkezett. Nem csupán imádkozott sok emberért, hanem úgy érezte, hogy az egész Földet magához akarja ölelni. Sokszor hordott magánál egy földgömböt, hogy emlékeztesse magát erre. Ott akart lenni lélekben a Föld legtávolabbi népeinél is. Ez a vágy összekapcsolódott nála a lelki anyaság titkával. A lelkekre nem csupán, mint imádkozó keresztény vagy testvér, hanem mint édesanya tekintett. „Szinte az egyetlen, amire magamban adottságot érzek, hogy a lelkek anyja legyek. Mondjak valamit ennek a boldogságáról? Mindig jobban élem, hogy a legnagyobb, legmélyebb boldogság: a Szűzanyával, az egyetlen anyával való egység. (...) Megértettem Kis Szent Teréz szomjúságát, amely kínozta, mert érezte, hogy egy élet, egyféle mód Őt szeretni nem elég neki. Ő erre azt a megoldást találta, hogy az »Egyház szíve» lett. Én már nagyon régen abban elégülök ki (de még nem mertem magamat átadni), hogy gyermekeimben élek. Így lehetek bennük és általuk pap, vértanú, különféle szerzetes, világi apostol, családanya, minden.” (1941. május 4.) Bár a lelki anyaság e megélése számára kézenfekvő, később is keresi ennek a magyarázatát. Egy 1957. november 4-én írt levelében is Kis Szent Terézt említi, mint egy olyan elődöt, aki mindezt már korábban átélte. „Nagyon érdekel, hogy a lelkek hogyan élik ezt meg; mert semmiféle szentnél nem olvastam arról, ami bennem van. (...) Kis Szent Teréz mond nekem legtöbbet, avval a két mondatával. (A Vele való titokzatos egység által a lelkek anyja lettem.) Bár többet beszélt, vagy írt volna róla.”

Isten akarata és megdicsőítése

A szentek és misztikusok sokszor hangsúlyozzák, hogy az Istennel való egyesülés és az életszentség az Isten akaratával való egység nélkül nem valósulhat meg. Élete utolsó éveiben Margit anya egyre többször kifejezi azt a vágyát, hogy Isten akaratával egyesüljön. Az utolsó naplójegyzetében is ezt erősíti meg. „A Te akaratod legyen, Istenem, és ebben az akaratban ölelj magadhoz engem! Isteni Akarat, légy eledelem és pihenésem! Légy az én örömöm! Az a csodálatos öröm, ami a Kálvárián terem. De nem kérem ennek az »ízét«, mert az nem mindennapi kegyelem. Csak az erejét és egy olyan bizalmat, amely nem tud kételkedni.”
Vágyódik arra is, hogy Isten dicsőségére éljen, és lelki gyermekei is a Jóistent dicsősítsék meg. Ez Loyolai Szent Ignácnak is egy fontos jelszava volt, de ő ebben hasonlatosságot vél felfedezni Szentháromságról nevezett Szent Erzsébettel. „Nincs annál nagyobb boldogság, minthogy az ember egész életét »in laudem Dei« töltheti. Itt van a hasonlóság köztem és Erzsébet között. Csak természetesen, bennem más színezete van a dolognak, de az nem tesz semmit, ez éppen az egyéni benne. És én nem vagyok kármelia apáca, én unum vagyok, azért ez is egészen a nagy egység gondolatában él bennem.”